Az esélyegyenlőség, hát igen…, kényes téma, főleg annak a hiánya. Általában az esélyegyenlőség megteremtését szolgáló módszerek is falakba ütköznek. A próbálkozások gyakran nem hoznak túl sok sikert és valószínűleg azért, mert a lényegre nem koncentrálunk, az előítéletek kezelésére, hogy az indokolatlan akadályokat próbáljuk meg eltüntetni az érintettek útjából.

A női kvóta is egy sokat vitatott megoldás. Bár csak a felügyelőbizottságokra vonatkozik a 40%, ami leginkább egy látszatmegoldás, de még ezzel szemben is nagy az ellenállás. Az igazi viszont az lenne, ha a vezetésbe is beengednék a nőket.

A magyar kultúra nem áll egy ilyen kvótára készen, de ha már kvóta, akkor nézzük meg, hogyan lehet ebből jól kijönni, mert nekem az a legnagyobb félelmem, hogy a törvénynek való megfelelés csak azt fogja elhozni, hogy magas pozíciókban bábok lesznek a nők, nem valós felelősséggel, szinte formális döntési jogokkal, figyelmen kívül hagyott véleményekkel, stb.

Ahhoz, hogy a nők által betöltött pozíciók valós tartalommal legyenek ellátva, fontos a kultúra, a szemlélet formálása. Országunkban először azt a hozzáállást kell bevésni az emberek agyába, hogy minden ember más, és ez jó. Egymás elfogadásában nem vagyunk túl erősek. A vállalatoknak ahhoz, hogy bármiféle esélyegyenlőségi kezdeményezés sikeres legyen, időt és energiát kell fordítaniuk az érzékenyítésre, az ellentétek és előítéletek feloldására (mert hát ugye az a szép az előítéletben, hogy az csak előítélet és nem a valóság). Szükséges a képzés mind a férfi, mind a női kollégák számára, és hogy a két csoport elkezdjen hasonlóan gondolkodni, megtalálják annak az útját, hogy hogyan működjenek együtt, főként az egymást kiegészítő szerepekre fókuszálva. Egy felelős vállalat nem megy el ennek a jelentősége mellett. Arról nem beszélve, hogy ez a befektetés jócskán megtérül. Már sok tanulmány foglalkozott azzal, hogy a vegyes vezetésű vállalatok üzletileg sikeresebbek. (Kapcsolódó cikkek: Miért jobb a női főnök?, Többet keresnek majd a nők a férfiaknál - állítólag)

Szimplán rászabadítani egy kvótát a vállalatokra, csak tovább növelheti a feszültségeket, és a nőknek az hiányzik a legkevésbé, hogy ezért még jobban utálják őket. Még mindig meghatározó az a hozzáállás, hogy az alkalmatlanságot engedik be ezzel a cégek a vezetésébe, elsősorban ettől a szemüvegtől kell megszabadítani az embereket. Számtalan  tehetséges nő rekedt az üvegplafon alatt, azaz azon a bizonyos hierarchia szinten, aminél feljebb jutni a nőknek már nem lehetséges. Ezek a tehetségek már alig várják, hogy a láthatatlan akadály eltűnjön végre a fejük felől.

Mennyire adjunk hitelt azoknak a vélekedéseknek, amelyek ennek a nagyon erős következtetésnek a levonására késztetnek bennünket? Bizony komoly érvek szólnak amellett, hogy felnőttkorban rettenetesen nehéz a beidegzett hozzáállásokon változtatni. És erre a politikusok, ha nagyon ég a ház, veszélyben a népszerűség, vagy éppen gyorsan szükség van egy démonizálható ellenségre, igencsak rá is szoktak játszani: itt vannak rögtön a menekültek, akik piszkosak, járvány terjesztenek.

Amikor azt mondom, hogy még nem voltam olyan tréningen, aminek a hatására ne változtam volna meg, elég furcsán és távolságtartóan tudnak rám nézni. Hát még, amikor azt mondom, hogy egy tréningen csodák is történnek. Ha megpróbálom elmagyarázni, hogy mi az, amit egy ilyen alkalmon csinálunk, és mi az amit nem, a beszélgetőpartnereim sündisznóállásukból végletekig védik saját elképzeléseiket, rossz tapasztalataikat

Eddig általában a tévhitek két nagy kategóriájával találkozom.  Az egyik verzió szerint az emberek arra gondolnak, hogy mint az iskolában, előadást tartok, kiállok és osztom az észt, azaz tanárként  viselkedek. A másik nagy csoport szerint "bohócüzemmódban" céges csapatok hétvégi, bugyuta szórakoztatása lenne a trénerség lényege. Sajnos van mindkét tapasztalásnak  realitás-magja, Tapasztalatból mondom, sok olyan tevékenység fut tréning címszó alatt, amit nemcsak hogy nem szabadna annak hívni, de károssága miatt egyenesen tiltani kellene.

A legfrissebb és egyúttal igencsak meghökkentő élményem egy barátom szülinapjának ünneplésén ért, ahol nem maradtam nagyon sokáig, mert másnapra egy önismereti csoporton kellett részt vennem. Előre eldöntöttem és kommunikáltam is, hogy nem maradok sokáig, mert felelősséggel tartozom saját magam és a csoport iránt, tartozom annyival, mind magamnak, mind annak a közösségnek, hogy nem beesek néhány óra alvás után, hanem minőségileg jelen tudok lenni a közös munkában. A barátom nem értette ezt meg, próbáltam részletesebben kifejteni, de egyáltalán nem volt nyitott arra, hogy megértse annak a súlyát, ami ott fog történni. Az ő fejében a csapatépítésről korábban vázolt kép élt. Annyiban is hagytam ezt a dolgot, tekintettel arra, hogy a születésnapját ünnepli, de még mindenképp sort fogok keríteni arra, hogy kialakítsak vele egy párbeszédet erről a kérdésről.

Sokkal mélyebben gyökerezik az a tévhit, amely meggátolja azt, hogy a tréning jelentőségét, hatását hitelesnek lássuk. Ez a hiedelem nem is igazán a tréningekről szól, hanem inkább önmagukról az emberekről. Ez pedig úgy szól, hogy „a kutyából nem lesz szalonna”. Az ember nem változik, főleg a felnőtt ember nem. Ha változik, akkor nem sokat, vagy úgyis visszatér a régi énje. A nagy változás igen ritka, minimum egy tragédia kell hozzá. És persze vannak még a szabályt erősítő kivételek. És vannak még ennek különböző árnyalatai is. Az abszolút kedvencem: „Az alma nem esik messze a fájától. Ha mégis, akkor visszagurul”. Utalva ennek az egésznek a szocializációs mivoltára.

Van egy jó hírem! De igen! Az ember, a személyiség, a magatartás igenis változtatható. Nagyon kemény munka, ezt a trénerek tudják a legjobban, de működik. A tréningnek pont az az alapcélja, hogy egy-egy mélyen meghúzódó hit, meggyőződés, a világhoz való hozzáállás megváltozását indítsa el. Aki már volt ilyen igazi tréningen, az tudja, hogy miről beszélek. Amikor kételkedés hajszálrepedése megjelenik, onnantól lehet apránként készségeket és valódi tudást is felépíteni.

Nem is olyan régen még én magam is úgy gondolkodtam, mint ahogy azt a bevezetőben  leírtam. De azt kell mondjam, és nincsen ellenemre, hogy én vagyok egy élő bizonyíték a tréningek eredményességére. Magamon láttam, éreztem, hogy ennek hatásai vannak, másokra és én is fejlődöm. Olyannyira beszippantott, hogy én a trénerséget hivatásnak választottam és én is ilyen hatásokat szeretnék elérni. 

Most, hogy így végigolvastam az eddigieket rá is jöttem, úgysem lehet ilyen formában átadni ezt a tapasztalatot és ezeket az érzéseket. Mindenképpen javaslom, hogy a saját bőrén próbálja ki mindenki. Nagyon fontos, hogy gondosan válasszunk trénert és tréninget, hogy ne a korábbi hiedelmeinket erősítsük meg, hanem valódiságában megérezhessük ezeket az élményeket, legyen szó akármelyik tréningfajtáról. Vigyázat! Nagyon rá lehet ám kapni! A túlzott fogyasztás függőséget okozhat!J