A pályázatra való felkészülést sohasem lehet elég korán kezdeni – mondják a sokat látott szakemberek.
Az előzőekben arról írtam, hogy hogyan lehet összepakolni egy kósza ötletből egy kisebb-nagyobb projektet, ami ráadásul teljesen passzol a cég középtávú üzleti tervébe. Nagyon kellemes érzés, ha pályázati kiírástól függetlenül 2-3 ilyen kis nyersebb „tervecske” ott lapul az asztalfiókban, arra várva, hogy sikerül hozzá pályázati forrást lelni.
Ilyenkor még ne nagyon éljük bele magunkat, hogy aszongya: „ van jó projekt, vannak hozzá költségvetési számaink…. no akkor már csak a pályázatírónak kell okosan megfogalmazva elkészíteni a pályázatot”
Milyen feladataink vannak, ha a pályázati szezonra fel akarjuk készíteni cégünket?
Első lépés: az üzleti és egyben naptári év végén át kell nézni a céget. Ha ez nem történt meg, akkor elővéve a cégiratokat "jobb későn, mint soha" felkiáltással végig kell venni, hogy megfelel-e egyáltalán a pályázó cég a kiírás feltételeinek. Ha nem, akkor érdemes megfontolni az egy évvel későbbi indulást, vagy keresni kell egy partnert, aki beadja a pályázatot, és Te alvállalkozóként betársulsz mellé, merthogy megnyert pályázatot már nem lehet közvetlenül új kedvezményezettre átíratni.
Nézzük milyen alapfeltételeknek kell megfelelni:
- nem lehet negatív szám a mérlegben
- rendelkezni kell legalább egy, de többnyire 2 (egyes kiírások esetében 3) teljes, lezárt üzleti évvel.
- 1 fő éves átlagos állományi létszám
- érdemes egy vidéki telephelyet a cégiratok szerint is fenntartani ( ennek oka, hogy 2014-2020 pályázati szakaszban elsősorban a vidéki, elmaradottabb régiók kapják a nagyobb támogatást.)
Ha a nagy támogatási intenzitású Kutatás+Fejlesztés projekteket akar a cég indítani, szükséges ezt a tevékenységet is felvenni a társasági szerződésbe és bejegyeztetni a cégbíróságon.
Ugyebár itt is az ördög mindig a részletekben rejlik, tehát az általános feltételek mellett az adott kiírás mindig tartalmazza a speciális feltételeket.
A most kiírtaknál például a külpiaci megjelenést támogató pályázatnál elég sok a figyelembe veendő feltétel:
- kettős könyvvitelű könyvelés megléte
- meghatározott tevékenységi kör megléte
- 2 fő alkalmazotti létszám a támogatás igénylését megelőző üzleti évben.
A kapacitásbővítést támogató pályázat kiírása is tartogat meglepetéseket. Ezért sok más mellett….
különösen kell figyelni arra, hogy a tervezett projektméret ne legyen nagyobb, mint a 2014-es árbevétel és a 2014-es mérlegfőösszeg.
Összefoglalva: érdemes nagyon figyelmesen elolvasni a pályázati kiírást, és jó, ha ezt vájt fülű pályázatíró szakemberrel együtt tesszük meg…. mert a figyelmen kívül hagyott apró csapdák az egész pályázati szakasz munkáját tehetik semmissé, és már az elején – formai okok miatt - elbukhat az egész, anélkül, hogy a tartalmi bírálatra sor kerülne.
Sorozatunk következő részében arról fogok írni, hogy egy mostani kiírást alapul véve, milyen szolgáltatásokat, eszközöket lehet adott pályázatba beletenni anélkül, hogy az eredeti cél sérülne, a bírálók is elfogadják és a legfontosabb: hogy az a bizonyos „lóláb” se lóg ki nagyon.